Ahogy
az ősz, s vele együtt a hideg beköszönt, érkezik a megfázásos időszak
is. Szinte már előre nyugtázzuk, hogy egyszer-kétszer szobafogságra
kényszerülünk majd, holott egyetlen pillanatot sem kell elveszíteni
megfázás miatt! Inkább fel kell készülni a harcra! A titok a
megelőzésben rejlik, és ha mégis megtörténik a baj, válasszunk olyan
gyógyító szereket, amelyek a tudományt ötvözik a természet ihlette
összetevőkkel.
Hiába
tűnik a tél a legzordabb évszakunknak, a megfázásokat tekintve mégis
veszélyesebb az ősz. A szeptemberi nappalokon még javában érezzük a nyár
utolsó napsugarait, ám estére akár 10-15 fokkal is hűvösebb lehet, ami
pillanatok alatt kihat szervezetünkre is. A köhögést és a
megfázást hajlamosak vagyunk félvállról venni, pedig később
komoly szövődményei lehetnek. A nyári szabadságolások ideje lejárt,
kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy rosszul időzített betegség
miatt napokra kiessenek a munkából, vagy éppen elszalasszák az iskola
első heteit. Úgy viszont sem dolgozni, sem tanulni nem lehet, hogy az
orrukon nem kapunk levegőt, társaink figyelmét pedig éktelen hurutos
köhögésünkkel vívjuk ki.Ha már gyógyszerekhez kell nyúlni, akkor érdemes előnyben részesíteni azokat, amelyek a tudomány és a természet egyedi kombinációjával jöttek létre. De mikor mit használjunk? Amikor érezzük, hogy kezd kitörni rajtunk a betegség, érdemes forró italporokhoz fordulni; ma már citrommal ízesített, szinte finomnak mondható fajtái is vannak. Alkalmasak láz és fájdalom csillapítására, vagy akár hurutos köhögésre is. Száraz köhögésre viszont hatásosabbak a szirupok és szopogatótabletták, ezek közül is a mézzel ízesítettek lehetnek a legalkalmasabbak a torok számára. Nem gyógyszerek, így bár gyógyító hatással nem rendelkeznek, de kellemes, hűsítő érzést adnak a toroknak a Wick torokcukorkák, amelyek mentolos változatát cukorbetegek is fogyaszthatják. Orrdugulás esetén az eukaliptuszos orrspray mellett remek lehetőség az inhalálás is: felforralt vízhez adagoljunk mentolt vagy eukaliptuszt, törölköző a fejre, és már hajolhatunk is a jótékony gőz felé. Sokak örömére remek hír, hogy újra kapható Magyarországon az a gyógyszerkészítmény, amely mellkasra kenve segíti a könnyebb légzést, akár 8 órán keresztül, így egy teljes éjszakát is végigaludhatunk, nátha ide vagy oda, kipihenten ébredhetünk reggel.
A megfázás elleni küzdelem időszaka tehát elkezdődött. Az pedig, hogy milyen gyorsan számolunk le a legszebb napokat is megkeserítő tünetekkel, csak rajtunk múlik. Legyünk tisztában a hatóanyagok erejével, és akár egy-két nap alatt túl lehetünk a betegség nehezén!
Forrás: redlemon.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése