2013. január 14., hétfő

A téli depresszió okai

Az egyre rövidülő nappalok és a sokszor borús, esős időjárás rossz hatással lehet a közérzetünkre. Szakértőnk segítségével utánajártunk, hogyan védekezhetünk a téli időszakban sokakat érintő lehangoltság és álmosság tünetei ellen.

http://www.vitalmagazin.hu/pictures/201211/teli-depi_276.jpg

Környezet és hormonok
A napfényes órák csökkenése az endokrin rendszerben is változásokat idéz elő - magyarázza Prof. Balázs Csaba, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa. A melatonin a tobozmirigy által termelt hormon, mely a napszakokhoz alkalmazkodó természetes alvási ciklus fenntartásáért felelős. Termelődése a sötétedés beköszöntével fokozódik, fény hatására pedig csökken. A biológiai óra agyi központjának közvetlen idegi összeköttetése van a retinával (a szem ideghártyájával), így azonnali információkat kap a külvilág fényviszonyairól. De összeköttetésben áll a szintén cirkadián ritmusban működõ tobozmiriggyel is. Ha sok fényt kap – tehát ha az élettani körülmények között – „nappal” van, a melatonintermelés, s így annak szintje a vérben lényegesen alacsonyabb, mint „sötétben”, azaz éjszaka. A melatonintermelődés, illetve koncentrációjának „csúcsa” hajnali 4 óra körül van.
Rosszkedv, vagy depresszió
Az őszi-téli időszak gyakran borús időjárása, a korai sötétedés tehát serkentően hat a melatonin termelődésére. A magas melatoninszint azonban depresszióhoz vezethet. Ez a jelenség áll olyan megfigyelések hátterében, melyek azt igazolták, hogy az északi országokban, ahol kevesebb a napos órák száma, magasabb az öngyilkosságok előfordulásának aránya. A déli országokban, ahol a napsütéses órák száma magasabb, a lakosság vidámabb, kevésbé hajlamos depresszióra. A téli időszakban jelentkező lehangoltság ezért nem keverendő össze az évszaktól függetlenül is fennálló depressziós tünetekkel- hívja fel a figyelmet szakértőnk. A rosszkedv ez esetben inkább hangulatváltozásként jelentkezik, s nem jelent tartósan fennálló, egyre fokozódó tünetekkel, sok esetben az érdeklődés teljes elvesztésével járó depressziós betegséget. Megfigyelhetjük, hogy a téli lehangoltság máris alábbhagy, amint kisüt a nap, tavasszal pedig mintha kicserélődnénk, a természettel együtt mi is megújulunk.
Fontos a napirend
A lehangoltság, hangulatváltozások ellen sokat tehetünk, ha kialakítunk egy napirendet, amelyhez alkalmazkodunk. Az alkalmazkodás során igyekezzünk saját biológiai óránk szükségleteinek kielégítésére törekedni. A rendszeres napi étkezések, megfelelő mennyiségű alvás mellett élvezzük a testmozgás kedvező hatásait is. Az edzések során endorfin, azaz boldogsághormon szabadul fel a szervezetünkben, mely kiváló ellenszer a téli lehangoltság ellen. A napi rutin, a helyes napirend mellett fontos, hogy a megszokott tevékenységeinket olykor-olykor másra cseréljük fel. Az áthangolódás, a megszokottól eltérő programok új élményekkel töltik fel a szervezetet, ez szintén segíthet a rosszkedv elűzésében.
Miben segíthet a melatonin?
Ha úgy érezzük, mindez kevés, kérjünk segítséget a probléma megoldásához! A helyes napirend kialakítása különösen a több műszakban, éjszaka munkát végző személyek számára okoz problémát. A melatonin az ő esetükben is eredményesen használható, csakúgy, mint az ún. jet-lag, vagyis az időzónák átrepülése után. A normális bioritmus felborulása mindkét esetben súlyos problémát jelent, az eddig publikált tudományos vizsgálatok alapján azonban a melatonin mindkét esetben mellékhatások nélkül segíti a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodást.
A melatonin – főként idősebb korban- az álmatlanság kezelésében is segítségünkre lehet, amennyiben a rossz minőségű alvásnak nincs semmilyen azonosítható oka, vagyis nem más gyógyszer, lelki probléma, vagy környezeti hatás következménye.

Forrás: endokrinkozpont.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése