Miért tabu a halál?

A halálról, az elmúlásról nem szívesen beszélünk. Mi, felnőttek azonban az idővel meg tudunk birkózni a tényekkel, elfogadjuk a megváltoztathatatlant. Sokan nem tudják azonban, hogy a gyermekeknek miként beszéljenek a halálról.

A témával kapcsolatban Szigeti Mónika pszichológust kérdeztük.

- Az elmúlásra nem gondolunk, mert minden olyan dolog ijesztő az emberek számára, ami nem ismerős. Akik hisznek a halál utáni életben, a túlvilágban, a reinkarnációban, azok számára könnyebben feldolgozhatóak a saját, vagy szeretteik halálával kapcsolatos gondolatok, de akinek semmilyen kapaszkodója, semmilyen információja nincs - mivel nem is lehet -, inkább nem is gondol rá. S ha a felnőttekben egy hatalmas bizonytalanság-érzés alakul ki, hogyan is tudnának a gyerekeknek megnyugtató válaszokat adni? 

- Félünk az igazságot megmondani a kicsiknek? Vagy a rossz érzéstől, élményektől féltjük?

- Mindkettő igaz: félünk beszélni róla, mert mi magunk is félünk, illetve azt gondoljuk, hogy megvédjük a gyerekeinket valami félelmetestől, ha nem beszélünk a témáról. A gyerekek 4-5 éves korig nem is nagyon tudják, hogy mi az a halál. Ha mondjuk rátaposnak egy hangyára, gilisztára, és végignézik, ahogy meghal, egy teljesen normális, életkori dolgot csinálnak, mivel kíváncsiak, mi van belül, hát megnézik. De azt gondolják, hogy utána a hangyának, gilisztának semmi baja nem lesz. Amikor először szembesülnek azzal, hogy nem élednek fel, kétségbeesnek, ez az az időszak, amikor a gyerekek először elkezdenek félni a haláltól.

- Ha érdeklődik, hogy hol van a nagypapa (vagy szerencsésebb esetben a cica,kutya), aki meghalt, akkor mit mondjuk, hogy hova ment?

- A gyereknek minden helyzetben igazat kell mondani, mert a nonverbális kommunikációkból észreveszi úgyis, ha eltitkolunk előle valamit, és akkor még jobban összezavarodik. Ráadásul nem érti, hogy a szülő miért szomorú maga is, esetleg azt fogja hinni, hogy ő csinált valamit rosszul, és bűntudata lesz miatta. A „hova ment” kérdésre mindenki saját hite szerint tud válaszolni, de azt mindenképpen el kell magyarázni a gyereknek, hogy ez azt jelenti, hogy többet nem fog az elvesztett személlyel találkozni.

- Hogy mondjuk el neki azt, hogy az élet véges úgy, hogy ő is megértse, elfogadja?

- Életkoronként változó, hogy miképp lehet a gyerekeknek beszélni a halálról. 4-5 éves kor előtt azt a momentumot kell kiragadni - a halál fogalmának tisztázása nélkül -, hogy soha többet nem tud találkozni az elveszített személlyel, később, amikor a gyerek már megérti a halál mibenlétét, akkor el lehet mondani neki, hogy mi is szomorúak vagyunk, és ő is lehet nyugodtan szomorú. Bármilyen kérdése van, arra őszintén válaszoljunk, ez egyébként minden életkorban igaz. Ha nem ijedünk meg a gyerek kérdéseitől, akkor meg fogja tőlünk kérdezni, ami érdekli, arra az ő nyelvén válaszolni kell neki.

- Elvigyük a szeretett ember temetésére, vagy inkább a szertartás után vigyük ki a temetőbe?

- Életkor-függő ez a kérdés is, de emellett attól is függ milyen szoros volt a kapcsolata a gyereknek az elvesztett emberrel. A temetés a felnőtteknek - bár nem könnyű -, de mégis megkönnyíti a gyászfolyamat megindulását, lehetővé teszi, hogy a megváltoztathatatlanság elfogadható legyen lassan. A szertartások fontosak az életünkben, a gyerekek életében is. De nem érdemes magunkkal vinni egy távoli rokon temetésére, még akár egy kamaszt sem, viszont a nagypapa temetésére, akivel szoros kapcsolata volt, akár egy kisebb gyereket is elvihetünk. Azonban fontos, hogy a szülő mindig a gyerek mellett legyen, és bátran kérdezhessen tőle, illetve az is fontos, hogy a saját gyásza nem ijessze meg a gyereket. Ha azt gondolja, hogy nagyon meg fogja viselni őt magát is a temetés, akkor célszerűbb a temetés után kimenni a gyerekkel, de a búcsúzás mindenképpen fontos.

- Hallottam olyat, hogy jó ötlet ilyenkor adni a gyereknek egy tárgyat, ami az elhunyt rokonhoz tartozott, ami továbbra is összeköti a gyereket vele. Ez igaz?

- Kezdetben jó ötlet lehet, mert átmeneti tárgyként segítheti a gyereket a veszteség feldolgozásában, de ahogy halad a gyászfolyamat a maga természetes útján, el kell távolodni egy kicsit az elhunyttól, akkor már meg kell válni a tárgytól is. De én csak akkor javaslom a tárgyak őrizgetését, ha ez a gyerek kifejezett kérése, ha nem kéri, akkor ne erőltessük rá.

- Milyen hatást válthat ki egy gyermekből egy közeli hozzátartozó halála?

- A gyász részeként átélhet szomorúságot, haragot, szorongást a saját és más közeli hozzátartozó halálától, bizonytalanságot a jövőt illetően, felerősödhet az elválástól való félelme, akár testi tünetek is megjelenhetnek: hasfájás, fejfájás vagy bármilyen más fájdalom. A gyerekek visszaeshetnek egy már meghaladott fejlődési szintre, kisebb gyerek módjára kezdenek viselkedni, esetleg bepisilnek, szopni kezdik az ujjukat. Ezek bizonyos fokig teljesen normális érzések, problémát akkor jelentenek, ha túl intenzíven jelennek meg, és túl sokáig állnak fenn.

- Ha megkérdezi, hogy ő maga (és a szülők is) meghal-e, akkor is az igazat mondjuk?

- Igen, erről is az igazat kell mondani a gyereknek, de nem különösebben részletezve, és mindenképpen biztosítva arról, hogy ez nem mostanában fog bekövetkezni. Fontos, hogy a gyerek biztonságban érezze magát és a szüleit, ezt egy stabil kötődés a szülőhöz, és a szülő erejébe, problémamegoldó képességébe vetett hite megalapozza.

- Mit tegyünk, hogy megőrizzük a szeretett személyt emlékezetünkben?

- Beszélgessünk róla, idézzük fel a szép emlékeket, a közösen töltött időket, néha vegyük elő a közös fényképeket. Emlékezzünk meg róla a fontosabb évfordulókon, ünnepeken, de semmiképpen sem jó, ha a mindennapokban jelen van az életünkben, mert ez nehezíti az elengedés, elszakadás folyamatát.

Forrás: www.n-joymagazin.hu