„Számtalan tanulmány bizonyította már, hogy egy férfi akkor is úgy gondolja, hogy tetszik egy hölgynek, amikor valójában nem. Mi most igyekszünk módszeresen megvizsgálni az egyéni eltéréseket.” – nyilatkozta Carin Perilloux, az amerikai Williams Főiskola pszichológusa, aki a Texasi Egyetem két munkatársa, Judith A. Easton és David M. Buss közreműködésével vezeti a kutatást.
A kísérletben 96 férfi és 103 nő vett részt. Minden alany 5 vele ellentétes nemű egyénnel folyatott le egy-egy 3 perces villámbeszélgetést. Ezt megelőzően a résztvevőknek értékelniük kellett saját vonzerejüket, valamint szexuális vágyakozásuk mértékét. A gyors találkozók után a partnerek megpróbálták felbecsülni egymás fizikai vonzerejét. A kísérlet előnye volt, hogy egy embert több különböző interakció kapcsán is meg lehetett vizsgálni.
Az eredmények értelmében, azok a férfiak, akik egy gyors és könnyed szórakozásra vágytak, - valamint vonzónak tartották saját magukat - nagyobbra becsülték az irántuk tanúsított női vágyakozások mértékét. Akik azonban a hölgyek szerint valóban csinosak voltak, nem becsülték túl az érdeklődést. Minél vonzóbbnak ítélt meg egy férfi egy nőt, annál jobban túlbecsülte a nő érdeklődését. Ezzel szemben a nők inkább alábecsülték a férfiak vágyakozását.
A pszichológusok szerint ezek a hibák évezredek óta pozitívan hatnak a hím neműek reprodukciós sikerére.
„Férfiként az ember kétféle hibát követhet el. Az egyik, amikor úgy gondoljuk, hogy a másik fél érdeklődik irántunk, és amikor kiderül, hogy tévedtünk - ez zavarba ejtő helyzet. Másrészről előfordulhat, hogy mi nem vesszük észre a másik közeledését – ilyenkor lőttek a párkapcsolat és egyben a reprodukció esélyének is. Egyes teóriák szerint azok a férfiak, akik a visszautasítás veszélye ellenére kockáztatnak egy hölgynél, több sikerre számíthatnak génjeik örökítése terén. Az alkalmi kapcsolatra vágyóknál a kiszemelt partner beleegyezésének hiánya korlátot jelent, így számukra az érdeklődés túlbecsülése fontosabb lesz.” – tette hozzá Perilloux.
A vizsgálat mindkét nem számára tartogat jó tanácsot: Hölgyeim, legyenek tisztában az esetleges rizikóval, ezért a kommunikáció során közvetítsenek minél egyértelműbb jeleket! Uraim, ne feledjék, hogy a jóképűség önmagában nem jelent egyenes belépőt a hálószobába!
Forrás: www.ng.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése