2011. december 30., péntek

Van élet internet és mobil nélkül?

Egy bolognai gimnázium diákjainak sikerült hét napot televízió, internet, mobiltelefon nélkül kibírni. Ígéretük szerint az új évben is hetente egy napot töltenek a modern technológia eszközei nélkül.

"Az anyukám azt hitte, nem leszek rá képes, de sikerült!" - mondta boldogan a második osztályos Caterina a La Repubblica napilap bolognai kiadásának. A Righi gimnázium irodalomtanárának, Matilde Marescának volt az ötlete, hogy tanulóit rávegye, próbálják ki, milyen is sms-üzenet, Ipod-zene, videojáték és a Facebook-profil frissítése nélkül élni. Aki akart, önként csatlakozhatott és senki nem ellenőrizte a másikat.

A Net-generációnak nevezett gimnazisták beszámolója szerint csak az első-második nap volt nehéz. "Hirtelen nem tudtam, mit csináljak számítógép nélkül" - mondta el Jacopo, aki úgy fogalmazott, meglepetéssel fedezte fel, hogy más is van a világon. Volt, aki elment sportolni, volt, aki barátaival találkozott, más elővette a régi vezetékes telefont vagy bekapcsolta az elemes rádiót és azt hallgatta.
"Gyorsabban írtam meg a leckét, több időm volt magamra, mégsem unatkoztam" - tette hozzá Caterina. Azt is bevallotta, nem volt könnyű, gyakran esett kísértésbe, de meg akarta mutatni szüleinek, hogy néhány napig képes mobiltelefon nélkül is élni.

A bolognai osztály nem akarja elfelejteni a "technológiától való szabadság" érzését ám 2012-ben az egész gimnáziumot be akarja vonni a "kütyük nélküli világba" legalább egyszer egy héten - írta a La Repubblica.


Forrás: www.ng.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése