Ők dollármilliókat költenek arra, hogy megragadják, fogva tartsák azt, amit a biológia törvényei szerint lehetetlen. Miképpen a homokot is hiába markoljuk, mert kifolyik ujjaink közül, akként látszik szélmalomharcnak a korral való küzdelem. Persze, a tudomány és technika jelen állása szerint bámulatos külső renoválásra, konzerválásra képesek a szakemberek.
S habár a szépészeti beavatkozásokban mindenképpen van egy nagy adag ön- és „köz-becsapás”, hiszen a bőr mesterséges ránctalanításától vagy a mellfelvarrástól még a szervezet annyi idős marad, amennyi, tehát csak optikai fiatalodásról van szó, mégis sokan vállalják – főként a sztárok közül.
A bibi csak ott van, hogy egy idő után már hiába. Bárhányszor is feküdjenek kés alá, már nem tudják eltagadni öregedésüket, illetve, ami még rosszabb: a sorozatos plasztikai műtétek negatív nyomait. Sok híresség kezd ennek következtében külsőleg egyre inkább saját karikatúrájává válni, és mi csak azon csodálkozunk, hogy senki sem szól nekik a hozzájuk közelállók közül, hogy le kéne álli szépség(szét)szabászattal. Ha már a plasztikai sebészektől – kézenfekvően – ezt hiába is várjuk: nekik ugyanis van szépérzékük, ám mégis csak erősebb az üzleti érzékük. Ki vetné rájuk az első követ?
Forrás: www.nana.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése